Nyomtatás
Az erdőtelepítések jelentősége
 
Földünkön évente közel Magyarország teljes területével megegyező nagyságú erdőterület tűnik el. Az erdőterület fogyásának elsődleges oka a szegénység, a megélhetési kényszer, a természeti erőforrásokkal való tartamos gazdálkodás hiánya. Az erdőterület csökkenése többek között veszélyezteti a fajgazdag erdei életközösségeket, a biológiai sokféleséget, a termőtalajt, a helyi lakosság hosszú távú megélhetésétét, hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához. Miközben számos fejlődő országban tesznek erőfeszítéseket az erdők fogyásának megállítására, Magyarországon az elmúlt 80 évben folyamatosan és jelentősen növekedett az erdőborítás. Ennek köszönhetően mára már a magyar termőföld mintegy 25%-át erdők borítják.
 
Az erdészek által irányított erdőtelepítés eleinte elsősorban a termőtalaj védelmét (pl. futóhomok megkötés, kopár hegyoldalak beerdősítése) és az első világháborút követően visszamaradt szerény favagyon gyarapítását szolgálta, majd az elmúlt évtizedekben egyre inkább az ország környezeti állapotának javítását, az értékes erdei életközösségek gyarapítását szolgálja.
 
Az 1989/90-es rendszerváltás ismét komoly változásokat jelentett a magyar erdészet életében, amelyek közül elsősorban a tulajdonviszonyok gyökeres átalakulását kell említeni a részaránykiadás és a kárpótlási folyamatok során.
E folyamatot követően az összes erdőterületnek csaknem 40 %-a került magántulajdonba, amely arány éppen az erdőtelepítéseknek köszönhetően folyamatosan emelkedni fog, mivel azok zömét magántulajdonú területeken végzik el.
Az elmúlt tíz év alatt mintegy 90 ezer hektár erdőtelepítés történt, amely az erdőterület 1%-os növekedését eredményezte. Az ország erdősültsége folyamatosan javul, bár nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsonynak mondható (EU-15: 35,1%). Hosszú távon (35-50 év) az ország erdősültségét - összhangban a Nemzeti Erdőprogramban foglaltakkal - az optimálisnak tartott 27%-ra kívánatos növelni.
 
EU tagságunkat megelőzően nemzeti forrásból, majd azt követően a nemzeti hozzájárulást kiegészítő EU források felhasználásával - a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében - sok százezer hektár új erdőt hoztunk létre. E kitartó, nem kevés áldozattal járó munka eredményeképpen hazánk erdőterületének kiterjedése 2006 őszére elérte a kétmillió hektárt.
 
Magyarországon olyan szigorú erdőtörvény van, hogy a kitermelt erdő helyén új erdőt kell létrehozni. Minden fakitermelést felújításnak kell követnie.
Az erdőtelepítés egy egészen más jellegű tevékenység, olyan területen történik, ahol közvetlenül megelőzően nem volt erdő.

Az erdőtelepítések jelentősége:

 

Földünkön évente közel Magyarország teljes területével megegyező nagyságú erdőterület tűnik el. Az erdőterület fogyásának elsődleges oka a facsemeteszegénység, a megélhetési kényszer, a természeti erőforrásokkal való tartamos gazdálkodás hiánya. Az erdőterület csökkenése többek között veszélyezteti a fajgazdag erdei életközösségeket, a biológiai sokféleséget, a termőtalajt, a helyi lakosság hosszú távú megélhetésétét, hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához.

 

Miközben számos fejlődő országban tesznek erőfeszítéseket az erdők fogyásának megállítására, Magyarországon az elmúlt 80 évben folyamatosan és jelentősen növekedett az erdőborítás. Ennek köszönhetően mára már a magyar termőföld mintegy 25%-át erdők borítják.

 

Az erdészek által irányított erdőtelepítés eleinte elsősorban a termőtalaj védelmét (pl. futóhomok megkötés, kopár hegyoldalak beerdősítése) és az első világháborút követően visszamaradt szerény favagyon gyarapítását szolgálta, majd az elmúlt évtizedekben egyre inkább az ország környezeti állapotának javítását, az értékes erdei életközösségek gyarapítását szolgálja.

 

Az 1989/90-es rendszerváltás komoly változásokat jelentett a magyar erdészet életében, amelyek közül elsősorban a tulajdonviszonyok gyökeres átalakulását kell említeni a részaránykiadás és a kárpótlási folyamatok során. E folyamatot követően az összes erdőterületnek csaknem 40 %-a került magántulajdonba, amely arány éppen az erdőtelepítéseknek köszönhetően folyamatosan emelkedni fog, mivel azok zömét magántulajdonú területeken végzik el. Az elmúlt tíz év alatt mintegy 90 ezer hektár erdőtelepítés történt, amely az erdőterület 1%-os növekedését eredményezte. Az ország erdősültsége folyamatosan javul, bár nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsonynak mondható (EU-15: 35,1%). Hosszú távon (35-50 év) az ország erdősültségét - összhangban a Nemzeti Erdőprogramban foglaltakkal - az optimálisnak tartott 27%-ra kívánatos növelni.
EU tagságunkat megelőzően nemzeti forrásból, majd azt követően a nemzeti hozzájárulást kiegészítő EU források felhasználásával - a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében - sok százezer hektár új erdőt hoztak létre. E kitartó, nem kevés áldozattal járó munka eredményeképpen hazánk erdőterületének kiterjedése 2006 őszére elérte a kétmillió hektárt.
Magyarországon olyan szigorú erdőtörvény van, hogy a kitermelt erdő helyén új erdőt kell létrehozni. Minden fakitermelést felújításnak kell követnie. Az erdőtelepítés egy egészen más jellegű tevékenység, olyan területen történik, ahol közvetlenül megelőzően nem volt erdő.

?